vélemény aréna
VÉLEMÉNYARÉNA.HU

mert a te véleményed is számít!

2016. december 8., csütörtök
Mária napja van

2016.10.22.

természet

643

#jindo

hozzászólás

Itt a tenger megnyílik minden évben kétszer

Nem csak a Bibliában létezett ez a jelenség. Nem lepődnénk meg ha Mózes története is valami hasonló, racionális természeti képződmény, leleményes kihasználásából táplálkozna.

A Jindo csodájaként emlegetett természeti jelenség az árapály változásainak köszönhető. A 30-40 méter széles, 2,8 kilométeren át vezető utat pont egy óra alatt lehet megtenni, később aztán a víz összezárul.

Gyorsnak kell lenni

Évente egyre többen kelnek útra, hogy megcsodálják a szétnyíló tengert, mely mindössze kétszer, februárban és júniusban nyílik meg a két sziget között. A meghatározott időpontban mindössze egy óra áll rendelkezésre, hogy átérjenek a zarándokok az egyik partról a másikra. Ezt követően a víz visszafoglalja eredeti helyét és újra összeér.

A csodához természetesen legenda is fűződik. Sok-sok évvel ezelőtt még rengeteg tigris élt ezen a szigeten. Amikor a tigrisek egyre gyakrabban jöttek prédáért a faluba, a helyiek kénytelenek voltak elmenekülni Modo szigetére. Már csak egy idős asszony, Bbyong maradt a faluban, aki minden áldott nap imádkozott a tenger istenéhez, Yongwanghoz, hogy engedje meg neki, hogy újra láthassa a családját, akik a másik szigetre költöztek.

Hasonló jelenséget tapasztalhatunk a Feanciaországban a Passage du Goisban is, csak azzal a különbséggel, hogy ott nem évente kétszer, hanem naponta kétszer nyílik meg a tenger.

http://velemenyarena.hu/passage_du_gois


KÉRLEK KEDVELD A VÉLEMÉNYARÉNÁT A FACEBOOK-ON

Fuldokló kengurut mentettek Ausztrália partjainál

az előző cikk a természet kategóriában

Legviccesebb állatfotók a Comedy Wildlife Photography Awardsról

a következő cikk a természet kategóriában

TÖLTÉS

Kérlek kedveld oldalunkat!

A weboldal cookie-kat használ, hogy kellemesebb felhasználói élményben legyen részed, amikor az oldalunkon jársz. Az "Értem" gomb lenyomásával hozzájárulásodat adod, hogy elfogadod őket. További tudnivalókat a cookie-król Adatvédelmi szabályzatunkban találsz: adatvédelem

Értem