vélemény aréna
VÉLEMÉNYARÉNA.HU

mert a te véleményed is számít!

2017. október 21., szombat
Orsolya napja van

2016.12.13.

természet

972

#leannalauricella

hozzászólás

Otthagyta a stresszes munkáját, hogy bébi kecskéket neveljen vidéken

Néha azt érzed, hogy otthagynád a stresszes munkád és valami egészen másba fognál. Leanne Lauricella nemcsak gondolta, hanem meg is lépte. Ma már bébikecskéket nevel vidéken és boldogabb, mint valaha.

Leanne Lauricella a Cosmopolitannek nyilatkozva egy stresszes életet élő, karrierista nőként írta le magát. Azt nyilatkozta, hogy szerette a munkáját de a hajtás túl nagy volt és a stressz szint is az egeket verdeste. 2014-ben látogatóban volt egy farmon ahol egyből szerelembe esett a kis kecskegidákkal. Egyből tudta, hogy ez az az életstílus, amire vágyik. A magassarkú cipőjét csizmákra, míg a Mercedesét egy egyszerű Chevy Vanre cserélte. Sokan felelőtlenséggel vádolták, de miután otthagyta a munkáját, már első nap 30 000 követője lett miután az Instagram kiemelte az oldalát. Ezt Leanne egy isteni jelnek vette és megerősítette, hogy a jó úton jár.

Elmondása alapján mióta megtalálta az útját a régi dolgok, amik akkor fontosnak tűnnek ma már a vicc kategóriába kerültek át. Nem tudja már elképzelni, hogyan tudott anno olyan stresszes életet élni.

Leanne mióta kiköltözött örökbe fogadott 2 nyuszit, egy kis szamarat, egy pónit és egy malacot. Boldogabb, mint valaha..

Goats Of Anarchy | Facebook (h/t: cosmopolitan)


hirdetés

KÉRLEK KEDVELD A VÉLEMÉNYARÉNÁT A FACEBOOK-ON

Ámbrás ceteket sodort a partra a víz, a gyomruk tele volt...

az előző cikk a természet kategóriában

Filmre vették, hogy egy orka megeszik egy cápát

a következő cikk a természet kategóriában

TÖLTÉS

Kérlek kedveld oldalunkat!

A weboldal cookie-kat használ, hogy kellemesebb felhasználói élményben legyen részed, amikor az oldalunkon jársz. Az "Értem" gomb lenyomásával hozzájárulásodat adod, hogy elfogadod őket. További tudnivalókat a cookie-król Adatvédelmi szabályzatunkban találsz: adatvédelem

Értem