Gyerekszoba tervezése és kialakítása

Amikor gyermek érkezik a családba, érdemes még idejekorán átgondolni, mi lenne a legésszerűbb kialakítás ami a kicsinek és nekünk is megfelelő. Nem kell mindenképpen óriási dologra gondolni, de vannak olyan helyzetek, amiket elkerülhetünk némi odafigyeléssel.

Köztudott, hogy eleve komoly kiadások elé néznek a babára váró, vagy a már kisgyermekes szülők, de ha előre gondolkozunk, sok későbbi kiadást előzhetünk meg. Előnyös, ha a nagyobb felületekkel kezdjük. A falak és a padló lehetséges burkolatai között vannak előnyösebbek és kevésbé előnyösek.

A falak esetében, ha a tapétát választjuk, érdemes papír alapú, könnyen festhető típust választani. Jó, ha parapetmagasságig sötétebb tapétával burkolunk, vagy valami olyan díszburkolatot szerelünk a falra, amiről könnyen lemoshatóak egyre kreatívabb gyermekünk rajzai és kéznyomai.

Érdemes a tapétát – az elérhető magasságig mindenképpen – latex alapú festékkel lefesteni, mert ez könnyen lemosható. Ilyen festék alkalmazásakor lényeges tudni, hogy ez a festéktípus erősen zárja a fel szellőzését, ezáltal nedves környezet vagy fal esetén fontos a rendszeres szellőztetés.

Extrább anyagok és ötletek esetén természetesen lehet jóval magasabb is ez az ár. Van például olyan glettelőanyag, ami mágneses hatású, így szögelés nélkül, mágnesek segítségével rögzíthetünk a gyerekszoba falára képeket, rajztáblákat. A padlóburkolat inkább könnyen tisztítható laminált, vagy faparketta legyen. Erre helyezhetünk kis szőnyegeket.

Ezeket könnyebb eltüntetni és tisztítani, ha kisebb baleset történik, de mégis megvédik a gyerekeket a felfázástól és az esésektől. Mindenképpen fontos a megfelelő bútorcsalád választása. Ha nem akarjuk sűrűn cserélgetni, ideális, ha bővíthető és nagyobb méretű darabokat választunk.

Egy gyerekes lakás elengedhetetlen kellékei még a konnektorok vakdugói. Sok mindenre kell odafigyelnünk, ha gyermekünk van, érdemes más apukák és anyukák tanácsaiból és meséiből okulni ahelyett, hogy megvárnánk a saját keserű tapasztalatainkat.

Related Posts

Hogyan rejtsük el a fűtőpanelt?

A radiátor és a konvektor nem számít a lakás díszének, kivétel, ha formatervezett vagy egyedi típust vásároltunk komoly pénzen. Sok helyen megoldható

A lúgos fakezelés lépései

A világos fafajtáknál ajánlott felületkezelési mód.

Modern konyhabútor

Modern konyhabútor ötletek

A különleges vagy modern konyhabútor gondolata mindenkinek megfordul a fejében a konyha tervezése közben. Sajnos, mire a megvalósításra kerül a sor valahogy mégis maradunk a hagyományos konyhai…

biztonságtechnika

Biztonságban otthon

Lakásunkban nem kizárólag kézzel fogható vagyontárgyainkat óvjuk, hanem rengeteg személyes apróság, emlék vesz körül minket.

kerti medence

Kerti medence

Nem árt tisztázni magunkban, hogy nekünk és családunknak mire kell a kerti medence. Csak akkor érdemes egyáltalán leülni és elkezdeni osztani, szorozni, ha pontos elképzeléseink vannak a…

konyha

Profi eszközök a konyhában

Vannak, akik használják. Vannak, akik már hallottak róla. A kis kötőtűszerű eszköz érdemei vitathatatlanok. A karácsonyi halételek is sokkal finomabbak lesznek, ha éppen annyira sütjük meg őket,…