Online képzések: A modern oktatástechnológiát már a hazai iskolákban is használják

Korábbi cikkben ismertettük, hogy nemzetközi szinten számos újítás zajlik a nagyvilágban az oktatás területén.

Londonban évente megrendezésre kerül az edtech (oktatási technológiai) iparág nemzetközi kiállítása a BETT Shown. A kiállításon az érdeklődők megismerhették és tanulmányozhatták angliai Dansfield School módszerét, a tanárblog helyi beszámolót is készített a látványos módszerről.

Követendő példák Magyarországon is vannak.

Az egyetlen hivatalos magyar tagon kívül négy másik intézményben is tesztelés alatt vannak egyes szolgáltatások. A helyzet mindkét fél számára előnyös, mert a fiatalok a munkaerőpiacra való kilépéskor jó eséllyel a cég által támogatott szoftver iránt lesznek elkötelezettek.

Az iskolákban a Teams nevű alkalmazást használják a leggyakrabban, csoportos beszélgetésekre, feladatkiosztásra, végrehajtásra és ellenőrzésre is bevethető. A gyerekek körében a Minecraft oktatáshoz igazított módozatai a legnépszerűbbek. A Minecraft videójáték segítségével akár a nyelvtanulást is színesebbé lehet tenni. Közös munkát feltételez, a gyerekek önállóan értékelik ötös skálán a Minecrafttal való ügyességüket, az alkalmazás közös csoportba sorolja a hasonló képességűeket, akik egymást is segítik a kiadott feladat megoldásában.

 

Teams a törökbálinti Zimándyban

Minecraft a ceglédberceli Eötvösben

Természetesen az eszközök mindennapi használatához elkötelezett és innovatív szemléletű pedagógusokra van szükség. A Microsoft teljesen ingyenesen nyújt programot az erre fogékony iskoláknak és tanároknak, amely során online kurzusokon tanulhatnak akár egymástól, illetve a pályakezdők részére is mélyebb tartalmú online kurzusban való részvételt is támogatnak.

Forrás: index.hu, tanarblog.hu

Related Posts

Az élet Luxemburgban: Legalább 4 nyelven beszélnek a helyi lakosok!

Magyarként Luxemburgban járva meglepő lehet, hogy szinte mindenki több nyelven, legalább 4 nyelven beszél.

Nemcsak az óvodapedagógusokból, hanem a szakképzett óvodai dajkákból is hiány lehet hamarosan!

Már a fővárost is elérte az óvónőhiány! Vidéki kistelepüléseken régóta nehéz szakképzett óvodapedagógust találni, annak ellenére, hogy az önkormányzatok akár szolgálati lakással is próbálják csábítani a képzett…

Az ősi szakma a fiatalok körében is népszerű!

Ezek voltak a legnépszerűbb szakmák a fiatalok körében: a szakács mellett az asztalos az egyik legtöbbek által választott szakma idén is.